Végidő 

"Ne oltsátok ki a lelket, s a prófétai beszédet ne vessétek meg" (1Tessz. 5, 19 – 21). 

headerphoto
Egy beszéd a végidőről
 

Egyetlen egy dolgot kellene csak eldönteni!

 

Azt, hogy elfogadjuk-e a Szűzanya mondatait, amit La Salette-ban mondott:
"Harcoljatok, világosság gyermekei, ti kevesen, akik láttok. Mert itt az ideje minden korszaknak, vége minden végnek. Az Egyház megfogyatkozik, a világ megrémül."
Ezt a jelenést az Egyház igaznak fogadta el. Ha pedig így van, eljött a végidő.
Ha ez tiszta előttünk, nem mehetünk el a Katolikus Katekizmus tanítása mellett sem:
A Római Katolikus Egyház tanításának összefoglalása. 675 Krisztus eljövetele előtt az Egyháznak át kell mennie egy utolsó próbatételen, mely sokak hitét meg fogja ingatni. [639] Az üldözés, mely kíséri az Egyház földi zarándokútját, [640] fölfedi a "gonoszság misztériumát" egy vallási megtévesztés formájában, mely az embereknek problémáik látszólagos megoldását kínálja föl cserében azért, hogy elpártolnak az igazságtól. A legnagyobb vallási megtévesztés az Antikrisztusé, azaz egy ál-messianizmusé, amelyben az ember önmagát dicsőíti Isten és az Ő testben eljött Messiása helyett. [641] [639] Vö. Lk 18,8; Mt 24,12. [640] Vö. Lk 21,12; Jn 15,19--20. [641] Vö. 2Tesz 2,4--12; 1Tesz 5,2--3; 2Jn 7; 1Jn 2,18.22.
Szent II: János Pál pápa, megválasztása előtt e szavakat mondta egy beszédében:
„A legnagyobb csata előtt állunk, amelyet az emberiség valaha látott. Nem gondolom, hogy a keresztények közössége ezt teljesen felismerte.
Ma az Egyház és az Antikrisztus, az Evangélium és az Anti-evangélium közti végső harc előtt állunk!” Aki ismerete a gondolkodását kicsit, az tudja, hogy mély meggyőződése volt, nem a la salette-i, hanem a fatimai időket éljük. TUDTA, hogy ez a végidő.
A végidő jele volt a "Sátán füstje az Egyházban", az egyházi szabadkőművesség hatalomátvétele, amiről már olyan sok bíboros és püspök beszélt.
Ami ellen annak idején a miséken a Szent Mihály imát mondta az Egyház.
Milyen érdekes ennek tükrében az, amit a Biblia a végidőről mond:
Dán 12 1Abban az időben felkel azonban Mihály, a nagy fejedelem, néped fiainak oltalmazója, és olyan idő jön, amilyen a nemzetek keletkezése óta addig az időig még nem volt. Abban az időben megszabadul népedből mindenki, aki be van írva a könyvbe.
Könyörgött az Egyház és Mihály, a nagy fejedelem felkelt. Isten harcot indított a beszivárgott füst ellen.
Ennek köszönhetőek a Mária jelenések és tanítások, melyeket Egyházunk elfogadott. De mit mond még a Biblia a végidőről, melybe az Egyházunk TUDATOSAN lépett be?
Mt 24,36 Arról a napról és óráról pedig senki sem tud, az ég angyalai sem, hanem csak az én Atyám egyedül.

Ezékiel 34, 1.Az Úr szózatot intézett hozzám:
2.Emberfia, jövendölj, Izrael pásztorairól, jövendölj és mondd meg nekik: Ti pásztorok, ezt mondja az Úr, az Isten: Jaj Izrael pásztorainak, akik magukat legeltették! A pásztoroknak nem a nyájat kell-e legeltetniük?
3.A tejet felhasználtátok eledelül, a gyapjút ruházatul, a kövér állatokat levágtátok, de a nyájat nem legeltettétek.
4.A gyengét nem gyámolítottátok, a beteget nem gyógyítottátok, a sérültet nem kötöztétek be. Nem mentetek utána az eltévelyedettnek, nem kerestétek meg az elveszettet. Durván és kegyetlenül hatalmaskodtatok fölöttük.
5.Így aztán szétszéledtek juhaim, mert nem volt pásztoruk, és a mezei vadak zsákmányává lettek és szétszéledtek.
6.A hegyekben és a magas dombokon kóborolt nyájam, szétszóródott nyájam az egész országban, és senki nem gondolt rá, senki nem kereste.
7.Ezért hát, pásztorok, halljátok az Úr szavát:
8.Amint igaz, hogy élek - mondja az Úr, az Isten: Mivel nyájam prédává lett és minden vadállat felfalhatta, mert nem volt pásztora, hiszen pásztoraim nem törõdtek nyájammal, pásztoraim magukat legeltették, nem a nyájamat legeltették,
9.azért hát, pásztorok, halljátok az Úr szavát:
10.Ezt mondta az Úr, az Isten: A pásztorok ellen fordulok, és kiveszem kezükbõl nyájamat és véget vetek pásztorságuknak. A pásztorok nem legeltetik többé magukat, kiragadom torkukból juhaimat, és nem falhatják fel õket többé.
11.Ezt mondja azért az Úr, az Isten: Nézzétek, magam gondoskodom nyájamról, és magam ügyelek rájuk.
12.Amint a pásztor szemlét tart nyája fölött, amikor elszéledt juhai között van, én is szemlét tartok juhaim fölött, amelyek azon a napon szétszóródtak. Visszahozom õket mindenünnen, ahová a felhõ és sötétség napján szétszóródtak.
13.Hazahozom õket a népek közül, összegyûjtöm õket az országokból és hazavezérelem õket. Izrael hegyein legeltetem õket, a völgyekben és az ország lakott tájain.
14.Jó legelõre terelem majd õket, és Izrael magaslatain lesz a legelõjük. Jó legelõn pihennek majd, kövér legelõn, Izrael hegyein.
15.Magam terelgetem majd juhaimat és magam telepítem le õket - mondja az Úr, az Isten.
16.Megkeresem az elveszettet, visszaterelem az elszéledtet, bekötözöm a sérültet, ápolom a beteget, a kövér és egészséges fölött meg õrködöm. Az igazság szerint legeltetem õket.
17.Ami meg titeket illet, juhaim - mondja az Úr, az Isten -, nézzétek, igazságot teszek a juhok között, a kosok és a bakok között.
18.Nem volt elég, hogy lelegeltétek a legjobb legelõt, és ami megmaradt legelõtökbõl, azt összetiportátok a lábatokkal; hogy megittátok a tiszta vizet, és ami megmaradt belõle, azt felkavartátok a lábatokkal,
19.úgyhogy a juhaimnak azt kellett legelniük, amit lábatok összetiport, és azt kellett inniuk, amit lábatok felkavart?
20.Ezért ezt üzeni nekik az Úr, az Isten: Nos, majd én igazságot teszek a kövér juh és a sovány juh között.
21.Mivel ti oldalatokkal és vállatokkal lökdöstétek és szarvatokkal ökleltétek a gyenge juhokat, amíg csak el nem ûztétek õket,
22.azért segítek juhaimon, hogy ne legyenek többé prédává és igazságot teszek juh és juh között.
23.Egyetlen pásztort rendelek föléjük, aki majd legelteti õket: szolgámat, Dávidot. Õ legelteti õket, és õ lesz a pásztoruk.
24.Én, az Úr leszek az Istenük, és szolgám, Dávid lesz a fejedelmük. Én, az Úr mondtam ezt.
25.Szövetséget kötök velük, és kiirtom az országból a vadállatokat. Biztonságban élhetnek a pusztában, és az erdõkben alhatnak.
26.Halmom köré telepítem õket, esõt rendelek a kellõ idõben, áldásos esõt.
27.A mezõ fái meghozzák gyümölcsüket, és a föld megadja termését, úgyhogy biztonságban lesznek országukban. Akkor majd megtudják, hogy én vagyok az Úr, ha összetöröm igájuk fáját, és kiszabadítom õket azok kezébõl, akik leigázták õket.
28.Nem lesznek többé a népek prédájává, és az ország fenevadjai nem falják fel õket. Biztonságban élhetnek majd, nem tartja õket senki rettegésben.
29.Bõséges termést adok nekik, hogy ne váljanak többé éhínség áldozatává az országban, és ne kelljen eltûrniük a népek gúnyolódását.
30.Akkor majd megtudják, hogy én, az Úr, az õ Istenük velük vagyok, és hogy õk, Izrael háza az én népem - mondja az Úr, az Isten.
31.És ti, juhaim, az én legelõm juhai vagytok, én meg a ti Istenetek vagyok - mondja az Úr, az Isten.

Ezékiel 39, 21Megmutatom dicsőségemet a népek között, és minden nép látni fogja ítéletemet, amit végrehajtok, és kezemet, amely rájuk nehezedik. 22Akkor majd megtudja Izrael háza, hogy én vagyok az Úr, az ő Istenük, attól a naptól kezdve minden időkre.

Dán.2,38-45 Mindent, ahol emberek fiai és mezei vadak és égi madarak laknak, a te kezedbe adott, és mindent a te hatalmad alá vetett; te vagy tehát az arany fő. 39Utánad más birodalom támad, kisebb, mint a tied, ezüstből való; azután egy másik, harmadik birodalom, amely rézből való lesz, és ez az egész földön fog uralkodni. 40A negyedik birodalom olyan lesz, mint a vas; miként a vas mindent összetör és összezúz, úgy fogja ez összetörni és összezúzni amazokat mind. 41Mivel pedig azt láttad, hogy lába és lábujjai részint fazekas-agyagból, részint pedig vasból vannak: az a birodalom meg fog oszlani, de azért vas lesz az alapja, úgy, amint láttad, hogy vas volt keverve az agyag sarába. 42Mivel lábujjai részint vasból, részint meg agyagból voltak: az a birodalom részben szilárd és részben törékeny lesz. 43Mivel pedig azt láttad, hogy vas és agyagos sár volt összekeverve: részei az emberi mag által össze fognak ugyan vegyülni, de össze nem forrnak, mint ahogy a vas nem vegyülhet össze az agyaggal. 44Ezeknek a birodalmaknak az idejében az ég Istene egy más birodalmat támaszt, amely soha meg nem szűnik; annak uralma más népre soha át nem száll: ez összetöri és tönkreteszi mindazokat a birodalmakat, maga azonban fennmarad örökké, 45úgy, amint láttad, hogy a hegyről emberi kéz közreműködése nélkül leszakadt egy kő, és összetörte az agyagot, a vasat, a rezet, az ezüstöt és az aranyat. A nagy Isten megmutatta a királynak azt, ami egykor történni fog; s az álom igaz, és megfejtése biztos.«

Dán.7,6-7 Aztán íme, egy másik vadállatot láttam; olyan volt mint a párduc, de négy madárszárnya volt; fej négy volt ezen a vadállaton, és hatalmat kapott. 7Ezután íme, egy negyedik vadállatot láttam az éjszakai látomásban: rettenetes, csodálatos és igen erős volt; nagy vasfogai voltak, falt és rágott, és a maradékot összetaposta a lábával; más volt, mint azok az állatok, amelyeket előtte láttam, és tíz szarva volt. 8Figyeltem a szarvakat, és íme, még egy kis szarv támadt köztük; az előbbi szarvak közül hármat kitéptek miatta; és íme, ezen a szarvon az ember szeméhez hasonló szemek voltak, és egy száj, amely nagy dolgokat beszélt.

Dán.7,11-12 Amint néztem, láttam, hogy az elbeszélt nagy dolgok miatt, amelyeket az a szarv mondott, megölték a vadállatot, a teste elpusztult, és a tűzbe vetették, hogy elégessék. 12A többi vadállattól is elvették a hatalmat, és meghatározták, hogy mikortól meddig tartson életük ideje.

Dán.7, 13-14 Majd azt láttam az éjszakai látomásban,
hogy íme, az ég felhőiben valaki jött,
aki olyan volt, mint az Emberfia,
s amikor az Ősöregig eljutott,
az ő színe elé vitték, 14és ő hatalmat, méltóságot és országot adott neki,
hogy minden nép, törzs és nyelv neki szolgáljon,
és hatalma örök hatalom legyen,
amely meg nem szűnik,
és országa olyan, amely el nem pusztul.

Dán.7,23-27 Ő így szólt: ‘A negyedik vadállat egy negyedik ország lesz a földön, amely nagyobb lesz minden országnál; felfalja, összetiporja és összezúzza az egész földet. 24Ennek az országnak a tíz szarva pedig tíz király lesz; őutánuk pedig egy másik támad, amely hatalmasabb lesz az előbbieknél, és három királyt megaláz. 25Sokat beszél a Fölséges ellen, és megtiporja a Magasságbeli szentjeit; azt hiszi, hogy meg tudja változtatni az időket és a törvényeket; s kezébe is adják azokat egy ideig, időkig és egy fél ideig. 26Aztán leül a bíróság, hogy a hatalmát elvegyék, összetiporják és mindörökre megsemmisítsék, 27és az országot, a hatalmat és az ország nagyságát az egész ég alatt átadják a Magasságbeli szentjei népének; az országa örökkévaló ország lesz, és neki szolgál majd és engedelmeskedik minden király.’«

Dán.8,8-12 A kecskebak ezután igen naggyá lett, de éppen, amikor a legnagyobb volt, a nagy szarva letörött, és a helyében négy szarv nőtt ki az ég négy tája felé. 9Az egyikből aztán egy kis szarv nőtt ki, és igen nagyra nőtt dél, kelet és a dicső ország felé, 10sőt felnőtt az ég seregéig. Néhányat a seregből és a csillagokból levetett a földre és összetaposta őket. 11Majd felnőtt egészen a sereg Fejedelméig, elvette tőle az örökkön égő áldozatot, és megalázta szent helyét. 12Mert a bűnök miatt hatalom adatott neki a szüntelen való áldozat ellen, földre terítette az igazságot, és tetteivel sikert aratott.

Dán.8,13-14 Akkor hallottam, hogy az egyik szent beszél, és egy másik szent így szólt annak, aki beszélt és akit én nem ismertem: »Mennyi időre szól ez a látomás az örökkön égő áldozatról, s a pusztítás bűnének elkövetéséről, a szentély és a sereg megtiprásáról?« 14Az mondta neki: »Kétezer-háromszáz napra, estére, reggelre; aztán tisztává lesz a szentély.«

Dán.8,20-26 Az a kétszarvú kos, amelyet láttál, a médek és a perzsák királya, 21a kecskebak pedig a görögök királya, és a nagy szarv, amely a szemei között volt, az első király. 22Az pedig, hogy letört és négy támadt a helyében: a népéből négy király fog támadni, de az ő ereje nélkül. 23Az ő uralmuk után, amikor megnő a gonoszság, egy arcátlan, cselszövő király támad. 24A hatalma megerősödik, de nem a maga erejéből, és hihetetlen mértékben pusztít majd mindent, és sikert is arat tetteivel. Megöli majd a hatalmasokat és a szentek népét 25kénye-kedve szerint. Sikeres lesz a cselszövés a kezében, és szívét nagy dolgokra irányítja; mindenben bővelkedve igen sokakat megöl, sőt a fejedelmek Fejedelme ellen is támad; de elpusztul anélkül, hogy emberi kéz illetné. 26A látomás, ami az estékről és a reggelekről szólt, igaz; te azonban pecsételd le a látomást, mert csak sok nap múlva következik be.«

Dán.9,24-27 Hetven hét van kiszabva népedre
és szent városodra,
míg megszűnik a törvényszegés
és véget ér a bűn,
eltörlik a gonoszságot,
és örök igazság támad,
beteljesedik a látomás és a jövendölés,
s felkenik a Szentek Szentjét. 25Tudd meg tehát és értsd meg:
annak a parancsnak a kiadásától,
hogy ismét felépüljön Jeruzsálem,
a felkent fejedelemig
hét hét és hatvankét hét telik el,
és viszontagságos időkben
ismét felépülnek az utcák és a falak. 26Hatvankét hét múlva
megölik a felkentet,
és népe nem lesz,
hogy őt megtagadja.
A várost és a szentélyt elpusztítja
egy nép az eljövendő vezérrel,
a vége rombolás,
s a háború vége után
jön az elhatározott pusztulás.
27Azután egy héten
sokakkal megerősíti a szövetséget,
és a hét közepén megszűnik
a véres áldozat és az ételáldozat,
a templomban vészthozó undokság lesz,
és véges-végig megmarad a pusztulás.«

Dán.10,20-21 Ekkor így szólt: »Vajon tudod-e, miért jöttem hozzád? Íme, most visszatérek, hogy megküzdjek a perzsák fejedelmével; aztán pedig kivonulok, s megjelenik és jön a görögök fejedelme – 21de tudtodra adom azt, ami fel van jegyezve az igazság könyvében –; és mindezekkel szemben nincs más segítőm, mint Mihály, a ti fejedelmetek.

Dán.11,36-45 Közben a király a maga kénye-kedve szerint cselekszik, felfuvalkodik és nagyzolni kezd minden isten ellen, és nagyokat mond az istenek Istene ellen, és sikert is arat, míg be nem telik a harag, és végzete be nem következik. 37Atyáinak Istenére sem vet ügyet; az asszonyok kívánságának hódol, és más istennel sem törődik, mert valamennyi fölé helyezi magát. 38De tiszteli a várak istenét a maga helyén, azt az istent tiszteli arannyal, ezüsttel, drágakővel, kincsekkel, akit atyái nem ismertek, 39és azon lesz, hogy a várakat megerősítse az idegen istennel, és azoknak, akik tisztelik, sok méltóságot juttat, sokak felett való hatalmat ad és ingyen földet osztogat.
40De a meghatározott időben hadba száll ellene a déli király; erre mint a fergeteg rátámad az északi király szekerekkel, lovasokkal és nagy hajóhaddal; betör az országukba, összetöri őket és keresztülvonul rajtuk. 41Bevonul a dicsőséges országba is, sokan elesnek, s csak ezek menekülnek meg kezétől: Edom, Moáb, és Ammon fiainak legjava. 42Kezét ráveti az országokra, és Egyiptom földje sem menekül meg. 43Hatalmába ejti Egyiptom arany- és ezüstkincseit s minden drágaságát; Líbián és Etiópián is keresztülvonul. 44De a keletről és északról jövő hírek zavarba ejtik, s ő elmegy nagy sereggel, hogy igen sokakat letiporjon és megöljön; 45felüti sátorpalotáját a tengerek között a dicsőséges szent hegyen, de eléri a vég, és nem lesz, aki segíthetne rajta.

Dán.12,1-4 Abban az időben felkel azonban Mihály, a nagy fejedelem, néped fiainak oltalmazója, és olyan idő jön, amilyen a nemzetek keletkezése óta addig az időig még nem volt. Abban az időben megszabadul népedből mindenki, aki be van írva a könyvbe. 2Akkor azok közül, akik a föld porában alszanak, sokan felébrednek: némelyek örök életre, mások pedig, hogy örök gyalázatot lássanak. 3Akkor a tanultak ragyogni fognak, mint az égboltozat fénye, s akik igazságra oktattak sokakat, tündökölnek örökkön-örökké, miként a csillagok. 4Te, Dániel, zárd le ezeket a beszédeket, és pecsételd le ezt a könyvet az elrendelt időig; sokan fogják majd azt tanulmányozni, és nagy lesz a tanulsága.

Dán.12,7-13 S hallottam, amint az a gyolcsruhába öltözött férfi, aki a folyóvíz fölött állt, jobbját és balját az égre emelve megesküdött az örökké Élőre: »Egy idő, idők és fél idő múlva, amikor véget ér a szent nép hatalmának pusztítása, akkor teljesedik be mindez.« 8Mivel nem értettem, amit hallottam, így szóltam: »Uram, mi lesz majd ezek után?« 9Ő azonban ezt felelte: »Menj, Dániel, mert ezek a beszédek be vannak zárva és le vannak pecsételve az előre elhatározott időig. 10Kiválasztanak és megtisztítanak sokakat, tűzpróbára vetik őket, az istentelenek pedig kegyetlenül cselekszenek. Az istentelenek közül senki sem érti meg ezeket, a tanultak azonban megértik. 11Attól az időtől, hogy megszűnik az örökkön égő áldozat és felállítják a vészthozó undokságot, ezerkétszázkilencven nap telik el. 12Boldog, aki kitart és eléri az ezerháromszázharmincötödik napot! 13Te csak menj az előre megszabott vég felé; nyugodni fogsz, de a napok végén felkelsz, hogy elnyerd sorsodat.«

XXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXX
Joel, 3 1„Mindezek után kiárasztom Lelkemet minden testre. Fiaitok és leányaitok jövendölni fognak, véneitek álmokat álmodnak, ifjaitok meg látomásokat látnak. 2Sőt, még a szolgákra és a szolgálókra is kiárasztom Lelkemet azokban a napokban. 3Égen és földön jeleket mutatok, vért és tüzet, füstoszlopokat. 4A nap elsötétedik, a hold vérré változik, mielőtt eljön az Úr nagy és rettenetes napja. 5Aki segítségül hívja az Úr nevét, az megmenekül, mert Sion hegyén és Jeruzsálemben lesz a menedék – amint megmondta az Úr – a menekültek számára, akiket meghív az Úr.”
Minden le van írva már az Ószövetségben. A megtévesztés, az antikrisztus látszólagos győzelme, az Oltáriszentség meghamisítása, a hamis oltáriszentség és egyház állítása (vészt hozó utálatosság, a vadállat képe, az egyházi szabadkőművesség munkája (Két szarvú vadállat) és ott van eredetileg Joel próféta, majd Később Péter apostol által megjövendölt Szentlélek kiárasztás az utolsó napokra, a Nagyfigyelmeztetés. Mindent, előre elmondott a Biblia. Csak vég kezdetének időpontját nem tudtuk.
Egészen La Salette-ig.
De ha körülnézünk a világban és az Egyházban, láthatjuk, olyan van, amilyen még nem volt.
Eljött a Napba Öltözött Asszony is. A világ soha nem látott hitehagyásban fetreng.
Az Egyházat éppen most vezetik tévedésbe és változtatják meg dogmáit, ami még SOHA NEM VOLT. Nem a pápa személyén kell lamentálni, hanem nagyon hamar körül nézni és megrettenni: mi folyik itt? Az Egyház súlyos, halálos bűnökben levőket áldoztat. Bocsánatot kér a "homoszexuálisok megkülönböztetéséért", Már nem foglalkozik Édesanyja szavaival és a Biblia sem érdekli. Az Egyház fejének miséin, szentségtörő módon áldoztatnak és ő maga rongyos klepetusként emlegeti saját, megszentelt ruháit. A szemünk előtt tagadják a poklot, a bűnösséget és a Sátán létét. Az Egyházunk hitének alapjai inognak, mert aki egy dogmát leront, az lerontja a többit is.
Aki nem akar látni, az természetesen nem lát. Aki nem akar hallani, az nem hall. De erre semmiképpen se legyen büszke, mert szembe megy a Szűzanyával, a Bibliával, a katolikus Katekizmussal, a katolikus dogmatikával és szembe megy a próféták szavaival...
 

A világtörténelem során sokszor hitték már, hogy itt a világvége.

Sokan ijesztgettek vele.

Az Egyház ez ellen úgy védekezett, hogy mindig az Úr Szavait idézte:

Mk 13, 32Ám azt a napot vagy órát senki sem tudja, az ég angyalai sem, sőt még a Fiú sem, csak az Atya.

 

De ez így féligazság, hiszen előtte az Úr fontos dolgokat mondott:

 

Mk 13, 5Jézus így válaszolt: „Vigyázzatok, nehogy valaki félrevezessen titeket! 6Sokan jönnek az én nevemben, s azt mondják, hogy én vagyok. És sokakat megtévesztenek. 7Ha majd háborúkról hallotok és háborús hírek terjednek, ne ijedjetek meg. Ezeknek be kell következniük, de még nem jelentik a véget. 8Nemzet nemzet ellen, ország ország ellen támad. Némely vidéken földrengés és éhínség támad. De ez még csak a kezdete lesz a gyötrelmeknek. 9Vigyázzatok majd magatokra! Bíróság elé állítanak, és a zsinagógákban megostoroznak benneteket. Aztán miattam helytartók és királyok elé hurcolnak, hogy tanúságot tegyetek előttük rólam. 10Előbb azonban hirdetni kell az evangéliumot minden népnek. 11Ha majd elvezetnek benneteket és átadnak a bíróságnak, ne törjétek a fejeteket, hogy mit feleljetek, hanem azt mondjátok, ami akkor megadatik nektek. Mert nem ti fogtok beszélni, hanem a Szentlélek. 12Halálra adja majd testvér a testvért, apa a gyermekét, a gyerekek meg szüleikre támadnak, és a vesztüket okozzák. 13A nevemért mindenki gyűlölni fog benneteket. De aki végig kitart, az üdvözül.

 

14Amikor majd látjátok, hogy a pusztulás undoksága ott áll, ahol nem volna szabad – aki olvassa, értse meg! –, akkor aki Júdeában lesz, fusson a hegyekbe. 15Aki a tetőn lesz, ne jöjjön le, ne menjen be a házba, hogy elvigyen magával valamit otthonról. 16Aki a mezőn lesz, ne forduljon vissza elhozni a köntösét. 17Jaj a várandós és szoptatós anyáknak azokban a napokban! 18Imádkozzatok, hogy ne télen következzék ez be. 19Mert olyan szorongatott napok jönnek, amilyenek még nem voltak ezen az Isten alkotta világon a kezdet óta, és nem is lesznek. 20Ha Isten nem rövidítené meg ezeket a napokat, nem menekülne meg egyetlen élőlény sem. De a választottak kedvéért, akiket ő választott ki, megrövidíti ezeket a napokat.

21Akkor ha valaki azt mondja: »Nézzétek, itt van a Krisztus vagy ott van!« – ne higgyétek. 22Álkrisztusok és álpróféták lépnek fel, jeleket és csodákat művelnek, hogy ha lehet, még a választottakat is félrevezessék. 23Vigyázzatok, mindent előre megmondtam nektek.

24Azokban a napokban, amikor a gyötrelmek véget érnek, a Nap elsötétedik, a Hold nem ad világosságot, 25a csillagok lehullanak az égről, és a mindenséget összetartó erők megrendülnek. 26Akkor majd meglátjátok az Emberfiát, amint eljön a felhőkön, hatalommal és dicsőséggel. 27Szétküldi angyalait, és összegyűjti választottait a szélrózsa minden irányából, a föld szélétől az ég határáig.

28Vegyetek példát a fügefáról. Amikor hajtása már zsendül és levelet hajt, tudjátok, hogy közel van a nyár. 29Így ti is, mihelyt látjátok, hogy ezek mind bekövetkeznek, tudjátok meg, hogy közel van, már az ajtóban. 30Bizony mondom nektek, nem múlik el ez a nemzedék, míg mindezek be nem következnek. 31Az ég és föld elmúlnak, de az én szavaim nem múlnak el.

Van itt egy kulcsmondat. Nem a háborúk és a szörnyűségek jelölik meg biztosan az időpontot, hanem valami, ami addig még nem volt:


 

Mk 13, 14Amikor majd látjátok, hogy a pusztulás undoksága ott áll, ahol nem volna szabad – aki olvassa, értse meg! –, akkor aki Júdeában lesz, fusson a hegyekbe.

Vajon mire gondol itt Jézus???

Máté evangelista hozza a választ:

Mt 24, 15Amikor tehát látjátok, hogy a pusztító gyalázat, amelyről Dániel próféta beszélt, ott áll a szent helyen – aki olvassa, értse meg! –,16akkor azok, akik Júdeában vannak, fussanak a hegyekbe.

De, hogyan beszélt erről a pusztulás undokságáról Dániel próféta?

Dán 9,27 Azután egy héten
sokakkal megerősíti a szövetséget,
és a hét közepén megszűnik
a véres áldozat és az ételáldozat,
a templomban vészthozó undokság lesz,
és véges-végig megmarad a pusztulás.«


 

Ez nem az ószövetségi áldozatról szól, hiszen annak már nagyon régen véget vetettek a rómaiak! Ez az újszövetségi áldozatról szól, Krisztus Testében és Vérében.

A végidők biztos jele tehát az Oltáriszentség megszűnése és a helyébe felállított vészthozó undokság!

Ilyen soha nem történt még a történelemben. Egy hamis oltáriszentséget hoznak létre!

Ez a végidő biztos és megingathatatlan jele.

A napot és órát senki sem tudhatja. De az idők végének egyértelmű a jele:

meghamisítják az Oltáriszentséget.

Az Egyház ma az Oltáriszentség meghamisítását és a Vele szemben elkövetett szentségtörést nézi végig tétlenül.

Ferenc pápa áldozáshoz engedi a megátalkodottan halálos bűnben élőket, gyónás nélkül is! Ezzel nem csak a család szentsége törik meg, hanem az Oltáriszetséget is meggyalázza.

https://www.magyarkurir.hu/hirek/ferenc-papa-tanitohivatali-megnyilatkozasa-az-amoris-laetitia-viii-fejezeterol

http://www.evangelikus.hu/evangelikusoknak-szolgaltattak-ki-az-oltariszentseget-vatikanban


 

„Közösségeink sok tagja vágyik arra, hogy az Eucharisztiából egyetlen asztalról részesüljön a teljes egység konkrét kifejeződéseként. Tapasztaljuk azok szenvedését, akik bár egész életüket megosztják, nem osztozhatnak Isten megváltó jelenlétéből az Eucharisztia asztalánál. Elismerjük közös pásztori felelősségünket abban, hogy válaszoljunk népünknek a Krisztusban való egységre irányuló lelki szomjúságára és éhségére. Nagyon vágyunk arra, hogy begyógyuljon ez a seb Krisztus testén. Ez a célja ökumenikus erőfeszítéseinknek, melyeket szeretnénk növelni, a teológia párbeszéd melletti elkötelezettségünk megújítása által is.

https://www.magyarkurir.hu/hirek/kozos-nyilatkozat-reformaciorol-valo-katolikus-evangelikus-kozos-megemlekezes-alkalmabol


 

Ezek a tények azt jelentik, hogy készen állnak bizonyos felsőbb körök az Egyházban, élükön Ferenc pápával, hogy meghamisítsák, megszentségtelenítsék az Eukarisztiát és egy olyan új ökumenikus „szentáldozás” létrehozásán munkálkodnak, mely maga lesz a vészthozó undokság.

Ez az idők végének biztos jele. Ezzel eljön, amit Dániel próféta mondott:

Dán 11, 30Hajók és rómaiak jönnek ugyanis ellene, s ő megdöbben és visszafordul. Méltatlanságot tervez és tesz a szent szövetség ellen, hazatérve pedig azokra fordítja gondolatait, akik elhagyták a szent szövetséget. 31Seregei felállnak, meggyalázzák a szent várat, megszüntetik a mindennapi áldozatot, és felállítják a vészthozó undokságot. 32Az istentelenek csalárd hitszegést követnek el a szövetség ellen, a nép azonban, amely ismeri Istenét, kitart és cselekszik. 33A nép értelmesebbjei sokakat belátásra bírnak, egy ideig mégis hullanak a kard, a láng, a fogság és a rablás miatt. 34De miközben hullanak, némi segítséget is nyernek, bár igen sokan álnokul csatlakoznak hozzájuk. 35Az értelmesek közül is elhullanak többen, hogy ők is próbatételt szenvedjenek, kiválogassák őket és megtisztuljanak az előre meghatározott ideig, mert még más idő is lesz.

Dán 12, 1Abban az időben felkel azonban Mihály, a nagy fejedelem, néped fiainak oltalmazója, és olyan idő jön, amilyen a nemzetek keletkezése óta addig az időig még nem volt. Abban az időben megszabadul népedből mindenki, aki be van írva a könyvbe.


 

Erről a folyamatról szól ez a videó és arról, hogy Isten hogyan figyelmezteti népét erre a csalárd árulásra és hitehagyásra:

https://www.youtube.com/watch?v=ehxU74l-xAI&list=PLJeyw-ZIi0raxTkcBWIXLsEpDBFgqpuqz&index=8


 

Dán 12, 8Mivel nem értettem, amit hallottam, így szóltam: »Uram, mi lesz majd ezek után?« 9Ő azonban ezt felelte: »Menj, Dániel, mert ezek a beszédek be vannak zárva és le vannak pecsételve az előre elhatározott időig. 10Kiválasztanak és megtisztítanak sokakat, tűzpróbára vetik őket, az istentelenek pedig kegyetlenül cselekszenek. Az istentelenek közül senki sem érti meg ezeket, a tanultak azonban megértik. 11Attól az időtől, hogy megszűnik az örökkön égő áldozat és felállítják a vészthozó undokságot, ezerkétszázkilencven nap telik el. 12Boldog, aki kitart és eléri az ezerháromszázharmincötödik napot! 13Te csak menj az előre megszabott vég felé; nyugodni fogsz, de a napok végén felkelsz, hogy elnyerd sorsodat.«

2017. Budapest

W.Z.
PDF-ben:
/userimages/vegido/files/a_veszthozo_undoksag_www.oldalunk.hu_.pdf

 



Ingyenes honlapkészítő